Forrás: adamlambertdaily.com

Q: Hey Adam, végre visszatértél Franciaországba a maratoni hosszúságú turnéd után. Hogy bírtad?
A: Igen, több mint 112 napig tartott a turné! Csodálatos volt! Nem tudtam előre, hogy fogom bírni, és hogy egy darabban végig tudom-e csinálni (nevet). De minden jól ment. Egyetlen koncertet se kellett lemondanom, és a hangom se ment el. Végre volt alkalmam találkozni a külföldi rajongóimmal világszerte. Ami mókás: mielőtt az American Idolba jelentkeztem volna, arra gondoltam, talán Európába kéne költöznöm, és meg kéne próbálnom a karriert itt, könnyebben elfogadnának errefelé; de a végén a dolgok változtak, és maradtam Amerikában.

Q: Láttál bármi különbséget, amikor az európai közönségeddel találkoztál?
A: Egy dolog, ami szembetűnő: a rajongóim Európában sokkal fiatalabbak. És több meleg fiút láttam… nagyon jó élményekkel gazdagodtam, sok felejthetetlen pillanatot éltem át. A Trabendo-ban kifejezetten jó koncertünk volt. A terem kicsi és intim, ami lehetőséget adott arra, hogy majd’ minden rajongómnak a szemébe tudtam nézni. Mindenből akadt a turnén, hol nagyobb, hol kisebb helyszínek, és igazán nagy feladat volt megcsinálni a turnét ilyen extrém körülmények között. Rengeteget tanultam belőle.

Q: Ha megnézed az egy évvel ezelőtti Adamet, és a mostanit, ugyanazt az embert látod?
A: Igen, teljesen. Még mindig ugyanaz, csak sokkal fáradtabb! Soha nem volt ilyen kimerítő munkám és beosztásom. Természetesen, amikor a színházat és a musicaleket csináltam, 8 előadás volt egy héten, de akkor 3 óra színpad után vége volt. Most ez nonstop 24 órás meló. Nem panaszkodom, tudom, hogy megéri. Az álmomat élem, végre megoszthatom a  zenémet és az ötleteimet az emberekkel. És egy sokkal anyagiasabb szemszögből nézve, mostmár tudok venni házat! Azelőtt, nem volt annyi pénzem… bár nem ez a legfontosabb dolog számomra, hanem a zene, az, hogy előadó lehetek – aki kifejezheti önmagát, ez a fontos. De értékelem, hogy most biztonságosabb lábakon állok.

Q: Az albumodon kifejezted az érzénkenységedet. Melyiket fogadják el jobban: a rock- vagy a popsztár részed?
A: Ez egy fura dolog. Mindig kérik, hogy magyarázzam el a stílusomat, és az albumom stílusát. De szimplán nem tudom definiálni. Minden egyben! És számomra ez tökéletesen összhangban van az időnkkel, a zenének így kéne működnie – mindenből egy pici. Az emberek, akik hallgatnak, találnak a zenémben valamit, amit szeretnek, egy stílus ami őket is és engem is kifejez.

Q: Nagy presztizsű előadók írtak neked dalokat, mint Pink, a Muse vagy Lady GaGa. Nem gondoltad, hogy ez egy fajta elismerés? Freddie Mercuryhoz hasonlítanak.
A: Ez nagyon sokat jelentett nekem, tényleg. És megmutatta, hogy a zenei élet embereit komolyan kell venni. Freddie-vel egy lapon emlegetve lenni hatalmas elismerés! Becsülendő dolog, főleg mert nagy hatással volt rám. Kétségtelenül ez felelősséggel is jár. Éreztem az emberek elvárásait.

Q: Amerikában a magánéleted napi betevője lett a médiának. Hogy számolsz el ezzel a behatolással?
A: Része a munkának, szóval muszáj elfogadnom. És ha valamit tanultam mióta ez a forgószél elkezdődött, az az, hogy néhány szeletét a magánéletemnek feltétlenül titokban kell tartanom, különben nem lesz semmim, amihez visszanyúlhatok. Még ha végtére is egy nyitott könyv vagyok, és az emberek többsége már majd’ mindent tud rólam!

Q: Nem akartál úgy aposztrofálva lenni, hogy a nyíltan meleg énekes…
A: Igen, de a végén mégis így lettem említve: “nyíltan meleg énekes”. Nem én választottam, csak megtörtént. Énekelni akartam, nem feltétlenül képviselni egy közösséget. De közben nagyon jól el vagyok ezzel, sosem éreztem, hogy bármiért is bocsánatot kéne kérnem, vagy magamat okoljam. Nincs erre szükség. És az a jó ebben, hogy a fiatalokat inspirálja az én jelenlétem, és erőt ad nekik, hogy én sem kötöm fel magam, vagy zárkózom el. Szóval igen, remélem segít nekik, de nem ez a fő célom. A személyes feladatom, hogy szórakoztassak, én showman vagyok.

Q: Élvezed a provokálást, és gyakran hajszolod az emberek tűrőképességét.
A: Valóban! És tudod miért? Mert hihetetlennek tartom! És mindig vannak emberek, akik teljesen komolyan veszik, szomorú… Egy picit groteszk, de erről szól a pop műfaj. Azért vagyunk, hogy jól érezzük magunkat, és a dolgok felforgatása is a szórakoztatás része. Nem tudom. mi történt ebben a műfajban, de úgy gondolom. elvesztettünk valamit. és az embereknek le kéne nyugodniuk. Bármit, amit csinálok, széles mosollyal és integetve teszem, a rajongóim pedig értik a célzást.

Q: Van ez a szexi és provokatív Adam Lambert, akit láthatunk a Fever és a For Your Entertainment alatt, de van a sokkal törékenyebb oldalú Adam is, a Soaked, Sleepwalker és az Aftermath közben. Melyik a valódi éned?
A: Mindkettő (nevet)! Ez mind én vagyok. Úgy gondolom, a mai világban az új előadók, amilyen gyorsan jönnek, úgy el is tűnnek, mert amikor hallgatod az első albumukat, az az érzésed támad, hogy ugyanazt hallgatod újra és újra, egysíkú. Nem akarom így végezni, hogy az egy slágeres srác. És ez az a dolog, amire nagyon büszke vagyok az albumom kapcsán, rengeteg oldalát mutatja meg a személyiségemnek: a nagyon érzékeny oldalam, a szexuális, az enyhén bohókás, és a lázadó énem. Emberből vagyok, rengeteg érzésem van, amiket ki kell mutatnom.

Q: Nagyon közeli kapcsolatot ápolsz a rajongóiddal, főleg a Twitteren. Szükséged van a visszajelzésekre?
A: Rengeteg üzenetet kapok arra reagálva, amit csinálok, és igen, szeretem ezt. De inkább azokat próbálom elolvasni, akik általános perspektívából írnak. Úgy érzem, a Twitter egy olyan hellyé vált, ahol egyenesen a rajongóimnak tudok írni. Ahol elmondhatom nekik, hogy “Oké, ez személyesen tőlem jön, és nem a sajtón keresztül”. Sokkal hitelesebb. Volt egy idő, amikor bajban voltam emiatt, ez igaz, de úgy gondolom, megtaláltam a helyes utat, hogy a kezemben tartsam a dolgokat. És persze voltak pillanatok, amikor szükségem volt egy kis szünetre. Néha nehéz, hogy végre van egy szabadnapod, sétálsz az utcán, és hirtelen valaki felismer. Általában élvezem, és nagyon örülök neki, amikor elmondják, mennyire tetszik nekik, amit csinálok. De néha úgy is végződhet, hogy fotót kérnek, vagy hoznak egy tonnányi cuccot, hogy írjam alá, és akkor rájössz arra, hogy igazából csak a Facebook profilképüket akarják lecserélni egy képre, amin az én fejem is ott virít (nevet). Ennek semmi köze a zenémhez. Számomra ez az egész még mindig nagyon furcsa. De nem húz fel vagy bármi, főleg mert 10-ből 9 alkalommal csodás emberekkel találkozom.

Q: Van egy anekdotám számodra. Tudtad, hogy egyes emberek Európából már jóval a zenéd megismerése előtt tudták a neved? Az American Idol alatt kérdezték tőled, kitől merítesz hajötleteket.
A: Oh, istenem! (hatalmas nevetésben tör ki) Bill Kaulitz! Természetesen, emlékszem.

Q: Számítottál rá, hogy ilyen reakciókat vált ki?
A: Tényleg mókás. Annak a srácnak baromi jó a stílusa, és gyönyörű. Ennyi az egész, csak utána pár Tokio Hotel-rajongó nagyon dühös lett rám. Hihetetlen. Aztán az egész egy háborúvá alakult a TH és az én rajongóim közt. “Adam Billt másolja! Nem, Bill másolja Adamet!” szlogenekkel. De senki sem másol! Hasonló ízlésünk van: szeretjük a feketét, a rock stílust, és a divatot. Rengeteg ember öltözik úgy mint mi, csak nem zenészek vagy híres emberek. Amúgy ő a lányokat szereti, nem? Őszintén, szerintem mindenkinek el kéne fogadnia a másik beállítottságát. Ha azt mondja, ő a lányokat szereti, akkor ez van. Én úgy gondolom, hogy egy nagyon érdekes ember, ennyi. Ezután a sztori hihetetlen arányokat öltött. Nem mi vagyunk az egyetlen férfiak, akik festik magukat. Néha elfelejtük a múltunkat, a ’70-es, ’80-as éveket, amikor a glam rocknak és az androgünitásnak sokféle adaptációja létezett. Manapság a férfiak nem vállalnak be ilyesmit. Bill és köztem a legszembetűnőbb hasonlóság a szemceruza. A hangunk teljesen különböző, a zenénk is, és nem hasonlítunk egymásra.

Q: Már a második albumodon dolgozol, és napokon belül megjelenik az akusztikus EP-d.
A: Igen, már vannak ötleteim a következő albumomra, de még nem láttam neki a munkának. Először szeretnék egy kis szünetet, újra feltölteni az elemeimet. Persze imádom az érzést, hogy van kereslet a következő projektjeimre, motiválnak. Szerintem néha el kell vonulni egy kicsit a rivaldafényből. Akkor a visszatérőd is sokkal erősebb hatást kelt. Nem leszek távol sokáig, ne aggódjatok! Csak szeretnék most több időt szánni erre a lemezre, mint az előzőre, amit összesen 3 hónap alatt vettünk fel. Végül nagyon jól megcsináltuk, de ezúttal több időre lesz szükségem. A következő album viszont mindenhol egy időben fog megjelenni -  világszerte. Úgyhogy nyugodtan készüljetek, nemsokára visszatérek Európába!